a 2.D kategóriában Tóth Ádám, a 2.C2 kategóriában Végh Máté József II. SM osztályos tanuló fogja képviselni. Gratulálunk és sok sikert kívánunk!
Aktuális hírek
a 2.D kategóriában Tóth Ádám, a 2.C2 kategóriában Végh Máté József II. SM osztályos tanuló fogja képviselni. Gratulálunk és sok sikert kívánunk!
2022. 10.10-én ellátogatott az iskolánkba a The Bear Educational Theatre színházi társulat, akik Anglia történelmét mutatták be a kezdetektől VIII. Henrik uralkodásáig. Az előadás nem hagyományos módon zajlott, a diákok aktív részesei voltak az eseményeknek. Kisebb szerepet kellett eljátszaniuk, valamint a kérdésekre adott válaszaikkal kellett bizonyítaniuk, hogy mennyire értették meg a színdarabot. Az előadás gazdagította a diákok történelmi ismereteit és a nyelvi tudásukat is próbára tette.
Nagyszabású nyelvi kavalkáddal ünnepelték iskolánk diákjai a nyelvek európai napját.
A diákok már napokkal szeptember 26-a előtt sorsolás útján kaptak két feladatot.
Elsőként egy európai ország jellegzetességeiről kellett plakátot készíteniük, majd az iskolában tanított nyelvek – magyar, szlovák, angol, német – valamelyikének sajátságait, ismertetőjegyeit kellett egy standnál prezentálniuk. A középiskolások kreativitása nem ismert határokat, rengeteg színes és ötletes plakát készült, köztük több 3D-s kivitelezésű is. Az egyes standok több aspektusból – gasztronómia, történelem, turizmus – leleményesen, találékonyan mutatták be a kisorsolt országok tipikus vonásait.
Ezt követően az úgynevezett „élő zászlók“ felvonulására került sor az iskola aulájában.
Színes papírokba, pólókba csavart, valamint lufikkal körbetekert diákcsapatok alkották meg a különböző nemzetek zászlóit.
A nap kétségkívül legigazgalmasabb kihívása a nyelvi vetélkedő volt. A négyfordulós verseny során nyelvenként 5-5 feladatot kellett a diákoknak megoldaniuk. A keresztrejtvényeknek, kirakós játékoknak, versfordítás-felismerő feladványoknak és kvízeknek nagy sikerük volt, a versenyzők örömmel, nagy odaadással igyekeztek megtalálni a helyes válaszokat, megoldásokat. A nyelvi nap záró részében két angol filmjelenetet láttak az egyes osztályok, és két-két kapcsolódó kérdésre kellett helyesen felelniük.
Mind a nyelvtanárok, mind a diákok nagy sikerként élték meg ezt a napot. Ezen a rendhagyó délelőttön nemcsak a tanulók nyelvi kompetenciájának fejlesztésén volt a hangsúly. A közös alkotás és versenyzés során egyaránt ügyelniük kellett a megfelelő csapatmunkára és a jó időbeosztásra, továbbá felhasználhatták digitális ismereteiket is, hiszen több esetben csak internet, QR-kódolvasó vagy valamilyen online platform segítségével tudtak a feladatrendszer labirintusából kijutni. A nyelvtanulás fontosságának népszerűsítése mellet ez a tehát egy eredményes, hangulatos és nem utolsó sorban örömteli közösségi nap is volt.
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum új vándorkiállítása múzeum-busz formájában Dunaszerdahelyre érkezett. Diákjaink is „felszálltak“ a különleges járgányra, és egy időutazás keretén belül megismerkedhettek a magyar irodalom XIX. századi „költőinfluenszerének“ életeseményeivel, kapcsolataival, kedvenceivel. Az interaktív kiállításon minden szabad volt, ami egy hagyományos múzeumban tilos. A diákok minden „múzeumi tárgyat“ megfoghattak, kipróbálhattak, miközben érdekesebbnél érdekesebb információkat hallhattak a költő mindennapjairól, különleges szokásairól, írói pályájának legizgalmasabb történéseiről.
Kedves Diákok! Kedves Elsősök!
Értesítjük iskolánk diákjait és a Tisztelt Szülőket, hogy a 2022/2023-as tanév ünnepélyes megnyitójára 2022. szeptember 5-én 9.00 órakor kerül sor.
Kérjük, hogy az elsős tanulók szülői kísérettel érkezzenek, ugyanis osztályszülői értekezletet is tartunk.
A mellékelt nyomtatványt, amellyel igazolják a tanulók tünetmentességét. kérjük kitöltve hozzák magukkal. /letölthető az alábbi linken: COVID-19 | Középfokú Sportiskola Dunaszerdahely (sportsuli.sk)/
Köszönjük
Közös Igazgatású Iskola igazgatósága
Kívánunk minden kedves diákunknak, kollégánknak és munkatársunknak, valamint oldalunk valamennyi látogatójának vidám nyarat és kellemes vakációt!
PRO SCHOLA ÖSZTÖNDÍJAT - félévente adunk át az iskola legeredményesebb tanulóinak
Az első napon kalandos utazás vette kezdetét, mivel a csapat vonattal indult neki az útnak. A tömegközlekedés nem kis meglepetésre késéssel indult Dunaszerdahelyről és érkezett meg Komáromba. A hídon átsétálva a magyarországi oldalról folytatták szintén vonattal útjukat és érkeztek meg Budapestre. Az érkezés után elfoglalták szállásukat, amely nem messze volt a Hösök terétől. Innen az út a Csodák palotájába vezetett, ahol sok érdekes dolgot próbálhattak ki, valamint csapatépítőként szabadulószobákban is megmérettethették magukat. Az estét egy sétahajózással zárták a Dunán, így megtekintve a város nevezetességeit.
Másnap bőséges reggeli után ellátogattak a Margit-szigetre, ahol bringóhintóval körbetekerték az egész területet.
Innen a városi állatkertbe vezetett az út, majd késő délután fáradtan, de szép élményekkel gazdagodva tért haza a kis csapat.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2022. június 24-én Komáromban, a Danubius szálló nagytermében rendezte meg a VII. FELVIDÉKI TEHETSÉGNAPOT. Az SZMPSZ által meghirdetett pályázatra a hazai magyar tanítási nyelvű oktatási intézmények legtehetségesebb, kiemelkedő országos és nemzetközi eredményeket elérő tanulóikat / diákjaikat nevezhették be. A beérkezett pályázatok elbírálása után 101 tanuló, valamint felkészítő pedagógusaik jelenlétében ünnepélyes keretek között került sor a díjak átadására. Iskolánkból 4 tanuló került a díjazottak közé :
Hegedűs Réka az 1.SM diákja
Nagy Vanda a 2.SM diákja
Pénzes Mónika a 3.SG tanulója
Tóth Noémi a 3.SM tanulója
A tehetségnapon Tehetségnagykövet- Díjjal jutalmazták iskolánk tanárát Németh Líviát családjával együtt. A díjazottaknak gratulálunk.
Iskolánk lehetőséget kapott, hogy egy filmklub keretén belül minőségi és tartalmas dokumentumfilmeket nézhessünk meg. A cél elsősorban az, hogy belelássunk, hogyan élnek a magyarok szerte a világban, mennyire is vagyunk mi sokfélék, és milyen erős tud lenni a magyar identitástudat, bárhol is él az ember. A filmklub havonta egyszeri alkalommal más-más osztályokból hívja össze a diákokat.
A Magyarság Háza megbízásából még 2020-ban a Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából 53 darab portréfilm készült, a Kárpát-medencében élő magyar emberekről. A filmeket tizenhét országban forgatták, köztük Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, Csehország, Dél-Afrika, Finnország, Horvátország, Kanada, Magyarország, Nagy-Britannia, Románia, Spanyolország, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna.
Eddig három filmet sikerült megnéznük, ezek a következőek:
- Törpének lenni, egy óriásoknak szánt világban – Nyikó Anetta kerekesszékes informatikus és slammer portréja, Erdély, Románia, rendező Szigeti László.
- Nagydobrony – Faluportré, Kárpátalja, Ukrajna, rendező Debreceni Kamilla.
- Hátrányból építkező siker – Juhász Péter rimaszombati sebészfőorvos portréja, Szlovákia, rendező Balázs Emese.
A levetített filmek olyan eszmei értékeket sugalltak a diákok felé, amelyek erősíthetik bennük a magyarságukhoz való kötődést, és így a magyar kultúra adta lehetőségek, hagyományok és értékrendek elmélyülhetnek értékvilágukban.
A magyar filmklub a következő tanévtől havi rendszerességgel folytatódik majd, hogy minél több nagy értékű történetet ismerhessünk meg.












